2018 / Már / 14

76 éves korában elhunyt Stephen Hawking, a világhírű fizikus és befolyásos szerző. A hírt családja közölte szerdán korán reggel egy nyilatkozatban.

“Nagyszerű tudós és rendkívüli ember volt, akinek munkája és öröksége sokáig élni fog. Bátorsága és kitartása zsenialitásával és humorérzékével világszerte megihlette az embereket. Egyszer azt mondta, »nem lenne valami nagy az univerzum, ha nem lenne olyan emberek otthona, akiket szeretünk«. Örökké hiányozni fog nekünk. – (index)”

A fizikus életéről 2014-ben jelent meg A mindenség elmélete c. életrajzi mű, melyben Eddie Redmayne testesítette meg Hawkingot, alakításáért pedig 2015-ben Oscar-díjban is részesítették. Eddie elismerte, először megijedt a szereptől, hogy az elismert tudóst kell megformálnia, akit 21 éves korában diagnosztizáltak ALS-el. Elmondása szerint először nem tudott róla, hogy Hawking fiatal korában teljesen egészséges volt. A filmben hozott alakítását még maga a tudós is megkönnyezte, és elismerte.

“Úgy gondolom, Eddie Redmayne nagyon jól alakított engem. Voltak momentumok, amikor azt hittem, hogy ő én vagyok. Szerintem Eddie elkötelezettsége nagy hatással lesz mindenkire érzelmileg.”

Emlékezzünk meg tehát Stephen Hawkingról, aki rengeteg mindent adott hozzá a világhoz tudományos elméleteivel. A világ nélküle nem lenne ugyanolyan, mint amilyen ma. Nyugodjék békében.


Írj hozzászólást