2018 / aug / 11

Sziasztok! Sajnos igaz, amit a címben olvashattok, az oldalt bezárom. Bár nagyon szerettem foglalkozni vele, úgy érzem, hogy nincs értelme folytatnom tovább, mivel eltűnt az a szikra, ami az elején arra vitt, hogy megnyissak. Eddie-t egy rendkívül kiemelkedő színésznek, és még nagyszerűbb embernek tartom, nagyon örülök neki, hogy az oldal rövid élete során még jobban megismerhettem, és foglalkozhattam a róla szóló bejegyzések készítésével.

Szeretném megköszönni azoknak, akik ez idő alatt látogatták az oldalt, valamint azoknak is, akik a cseréim voltak ebben a néhány hónapban. Illetve az Addicted to Eddie c. blog vezetőjének, amiért többször is belinkelte az oldalamat a bejegyzéseiben, és megosztotta a posztjaimat Facebookon. Nagyszerű a blogja, szóval ha szeretnétek követni Eddie-t továbbra is, akkor nála szó szerint mindent megtaláltok. Én nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseit.

Végső soron pedig továbbra is elérhettek a Kit Haringtonnal és a Marina Diamandisszal foglalkozó oldalaimon. Köszönöm még egyszer! A tartalom egészen addig meg fog maradni az oldalon, amíg a szolgáltató nem törli.


Írj hozzászólást